LOS ANGELES – Talán csak véletlen… vagy valami karma… esetleg az a pszichológiai hatás, amit a naptár nagy váltásai váltanak ki az emberekből… ki tudja? Bármi is volt az ok, az ezredforduló sok mindent felforgatott – köztük a metal zenét is, hiszen egy új generáció zenekarai teljesen újradefiniálták a műfajt.
Ennek a földrengésszerű változásnak az élvonalában volt a Disturbed, amelynek ötszörös platinalemezes debütáló albuma, a The Sickness, már megjelenése napján (2000-ben) új rajongókat vonzott a metalhoz. Egyesek számára alapmű, másoknak beavatási rítus, mindenki számára pedig tiszta headbangelés – az album a 21. század egyik legnagyobb hatású kiadványa lett.
De hogyan ünnepeljük meg egy ilyen fontos mérföldkő 25. évfordulóját? A zenekar válasza: egy 51 állomásos turné, amely február 12-én indult az idahói Ford Center Arénában, és október 28-án zárul a glasgow-i OVO Hydróban – útba ejtve többek között a United Centert, a Madison Square Gardent és a Kia Forumot is.
Az ikonikus évfordulóhoz méltó, intenzív vizuális élményeket Trevor Ahlstrand és Sooner Routhier (The Playground) produkciós és fénydizájnja biztosított, amelyhez a Premier Global Production szállította a CHAUVET Professional Color STRIKE M motoros stroboszkópokat és Maverick Storm 4 Profile lámpákat.
A tervezőpároshoz Jason Giaffo programozó és Joseph „Bambi” Morris fénytechnikus csatlakozott. Disturbed útmutatása alapján olyan nyitányt építettek fel, amely már az elejétől fokozta a várakozást: a show egy videómontázzsal indult, amely a zenekar pályafutását mutatta be, beleértve az áttörést hozó album felvételeiből származó részleteket is.
Majd csend következett, mielőtt David Draiman frontember, fekete börtönruhába öltözve, Hannibal Lecterhez hasonlóan álló helyzetben szíjazva gördült a színpadra. Miután kiszabadult, elszabadult az energia, és kezdetét vette a The Sickness összes dalát felvonultató szett (a következő felvonásban pedig a zenekar további slágerei következtek).
„Trevorral a zenekar videósával, Rafával dolgoztunk együtt az intró és néhány szüneti bejátszás elkészítésében” – mesélte Routhier a drámai kezdésről. „Az összes kreatív irány és anyag a zenekartól származott. Így született meg egy nosztalgikus hangulatot teremtő kezdés.”
Ahlstrand így egészítette ki: „A vetítést a koncert elején és a szünetben is használtuk. A nyitás nagyon lassú, fokozatos feszültségépítéssel, mielőtt Davidet betolják. A második szakaszt viszont gyorsabbra terveztük: a videó végén felemeltük az osztrák függönyt, mögötte pedig fényekkel megvilágított kabuki lepel várt. Ez aztán lezuhant, miközben a zenekar teljes erőbedobással belevágott a slágerekbe.”
A színpad látványvilágát mindkét szakaszban egy markáns rácsszerkezet határozta meg, amely rideg, ipari hátteret adott a zenének. „Ipari megjelenést akartunk a kockafallal” – magyarázta Ahlstrand. „A falon belül függőleges és vízszintes sávokban helyeztünk el LED paneleket. A cél az volt, hogy a szerkezetet és a színpadot a fények visszaverődésével világítsuk meg.”
„Szórtan, de szimmetrikusan elhelyezve profil lámpákat is beépítettünk a kockafalba, ezek adták a hatások és kiemelések jelentős részét” – folytatta. „A hátsó rács célja az volt, hogy áttörjön a szerkezeten, hatalmas képeket hozzon létre, de közben természetes árnyékokat és visszaverődéseket is adjon.”
A hangulat fokozásához a fénydizájn sok háttér- és oldalvilágítást alkalmazott. „Szándékosan nem terveztünk felső fényhidat, hogy a díszlet, a videó és a fény egyetlen monumentális egységet alkossanak” – mondta Routhier. „A színpad feletti üres tér miatt a koncert vizuálisan magasabbnak tűnt, mivel nem zárta le álmennyezet-szerűen egy rácssor és lámpák.”
A monolitikus díszlet nemcsak az intenzitást fokozta, de drámai színházi elemeket is hozzáadott a produkcióhoz. „A zenekar mindenképp szeretett volna színházi elemeket” – árulta el Routhier. „Draiman nemcsak kényszerzubbonyban és maszkban érkezett, hanem a koncert végén egy villamosszékben is »elektroterápiát« kapott. Az egyik kedvenc jelenetem pedig a Sound of Silence alatt történt, amikor helyi vonósok csatlakoztak a zenekarhoz, és a kifutón játszottak egy lángoló zongora mellett, miközben a háttérben középkori folyosó és égő csillárok jelentek meg.”
A 42 darab Color STRIKE M lámpa a kockafalat összekötötte a színpaddal, áthatolva a díszleten, miközben fénybe borította azt. Ezek a nagy teljesítményű stroboszkóp-mosófények a színpadi füsthatást is kiemelték.
„Remekül működtek a kockafal állványzatának kiemelésében és az ipari hangulat erősítésében” – mondta Giaffo. Morris hozzátette: a lámpák sokoldalúsága is előnyt jelentett, hiszen stroboszkópként és színes villanásokként is használták őket.
További kulcsszereplők voltak a 18 Maverick Storm 4 Profile lámpa, amelyek hat oszlopban, három-három egységgel álltak. Ezek oldalirányú textúrázott megvilágítást adtak a zenekarnak és a színpadon időnként megjelenő ikonikus „The Guy” felfújható figurának.
Mint minden nagy szabású produkciónál, itt is a csapatmunka volt a siker kulcsa. Ahlstrand és Routhier külön is megemlítették Guy Sykes turnémenedzsert, George Reeves produkciós menedzsert, David „Detroit” Klann videócrew-vezetőt, Brad Divens hangmérnököt, Shane Davis SFX-vezetőt, Nick Engle stage managert, Stephen „Creech” Andersont (PGP), Christian Mulville-t (TAIT), Grant Sellers-t (Strictly FX), valamint Blair Bondyt, Liam Tuckert, Seth Newmant, Zachary Singert, Aaron Fordot és Todd LePere-t.
Az együttműködés és a tehetség eredményeként a dizájncsapat olyan show-t alkotott, amely méltó volt egy ikonikus zenekarhoz – nem csupán egy nosztalgikus visszatekintésként, hanem egy nyers, szenvedélyes ünneplésként, amely tiszteleg a metal egyik legkülönlegesebb ereje előtt.
