Több mint 200 000 ember vett részt a 2025-ös Glastonbury fesztiválon – ez lenyűgöző szám, ám még ezt is túlragyogta az a kb. 21 millió néző, aki a BBC-közvetítéssel érkezett, nem is beszélve azokról az elképesztő tömegekről a közösségi médiában. Tim Fawkes különleges figyelmet fordított erre, amikor megtervezte és vezette a The Prodigy show-ját, akik vasárnap este zárták a fesztivált az Other Stage-en.
„Mindig nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a helyszínen résztvevő és a tévénéző közönség élménye között, főleg egy ilyen fesztiválon” – mondta Fawkes, aki 2012 óta dolgozik a The Prodigy-val technikusként, és az elmúlt nyolc évben világítás-tervezőként. Hiszen a színpadi látvány intenzitását sokszor nem adja vissza megfelelően a tévéképernyő vagy a számítógép.
A STRIKE V számos tulajdonsága segített Fawkesnak elérni ezt az egyensúlyt Worthy Farmon:
„A STRIKE V remek választás volt. A frost funkcióval megvan a Color STRIKE M intenzitása és szórása. Ugyanakkor a keskeny sugár révén ezt az intenzitást kontrolláltan lehet fókuszálni, ami kamerán nagyon jól mutat”.
A készülék kettős, pixelmappelhető LED rétegei is hozzájárultak a látványhoz:
„A külön vezérelhető, háttérként működő réteg egy plusz fokozatot ad a show-nak. A háttérkitöltést anélkül tudom megvalósítani, hogy az előtér cellák intenzitását használnám”.
Természetesen bárki, aki volt már Glastonbury-n, vagy bármely más igazán ütős fesztiválon tudja, hogy a pillanat valódi szenvedélye a színpadon forrósodik fel. A STRIKE V kivételesen jól szerepelt ebben a környezetben: a fényerő és teljesítőképesség (akár 536 lux 5 méterről) lehetővé tette a gyors, intenzív látvány létrehozását, amivel méltó módon zárult az Other Stage színpad műsora 2025-ben.
Az intenzív fényű, 180°-ban dönthető hibrid stroboszkóp STRIKE V-ket kapszulákba építve emelték a zenekar feje fölé, és vakító effektekkel borították be az egész színpadot és a közönséget, rengeteg borostyán és vörös árnyalattal. A lámpatest motoros dönthető képességét kihasználva Fawkes fényhullámokat hozott létre, amelyek hangjegyről hangjegyre mozogtak. A változtatható elektronikus froszttal létrehozott szemkápráztató effektek további dimenziót adtak a színpadképhez.
Izgalmas volt látni a The Prodigy koncertjén Fawkes által kreált fényshow-t a tévében, de azoknak a szerencséseknek, akik vasárnap este az Other Stage-nél jelen lehettek, egy olyan zsigeri élményben volt részük, amelyet valószínűleg soha nem fognak elfelejteni. Egy brit zenei magazin címlapján tökéletesen megfogalmazódott: A „táncos lázadók” a fesztivál egyik legizgalmasabb szettjével zárták a 2025-ös Glastonbury fesztivált.