Vígszínház

Minden színházi világítástechnikai eszközpark tervezésekor, vagy bővítésekor sok lehetőséget kell figyelembe venni. Ahogy szűkítjük a kiválasztandó lámpák betöltendő funkcióinak körét, azzal együtt csökken a kiválasztásra kerülő jelöltek száma is. A gyártók egymással versenyezve dobják piacra LED fényforrású lámpáikat, minden alkalommal közelebb kerülve a színházakban elvárt magas színvonalhoz. A kibocsátott fény minősége mellett az első vizsgafeladat az alacsony zajszintnek való megfelelés. Technológiai megvalósítás szempontjából nagy kihívást jelent a fejlesztőknek a nagy teljesítményű LED fényforrások hűtéséből fakadó zajszint minimálisra csökkentése.

A tavaly, 2021-ben, fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Vígszínház lámpaparkjának bővítésekor a nézőtéri karzatokra tervezett fényvetők alacsony, pontosabban fogalmazva nem létező zajkibocsátása alapvető követelmény volt. Így került képbe a Chauvet Professional Maverick Silens 2 Profile robotlámpája. Ahogy a fantázianeve is sugallja, a Silens egy teljesen csendes, konvekciós hűtéssel kivitelezett lámpatest, amelyet minden szempontból kimondottan a színházi felhasználás követelményeinek megfelelően fejlesztettek. Az alacsony, valójában észrevehetetlen zajszint mellett természetesen górcső alá kellett venni a legmeghatározóbb funkciókat, ezért Csontos Balázs – a Vígszínház világítástervezője és világítási felügyelője – jóvoltából meghívást kaptunk egy átfogó, valós színpadi körülmények között lebonyolított lámpatesztre.

Érkezésünket követően a Silens az egyik, a színpadtérben elhelyezkedő világítási tartón került felfüggesztésre, majd körülbelül hat méteres magasságból elkezdődött a lámpa tesztelése.

Többek között szemrevételezésre került a fokozatmentes elektronikus dimmer működése, ahol a kritikus szempont az intenzitás fel- és leúszásának minősége volt, melyet leprogramozott, lassú időzítésű fényváltással teszteltünk. Miután ebből sikeresen levizsgázott, következett a késrendszer tesztje. A kések négy egymástól független síkban helyezkednek el. Két, egymással szemben elhelyezkedő késsel néhány centis keskeny sávot maszkolva az élek görbületmentesen, párhuzamosan futottak egymás mellett még a legnagyobbra nyitott zoom állapotában is. A +/- 60°-ban elforgatható késház mellett a négy síkon elhelyezkedő kések külön is elfordíthatók.

A lámpa fejlesztésekor nagy hangsúlyt kapott a CMY flag-ekkel megvalósított színkeverés kvalitása. A teszt során mind a telített, mind pedig a pasztell színek alkalmazásakor a zoom tartomány teljes terjedelmében homogén eloszlást láthattunk. Kiemelendő a fokozatmentesen vezérelhető froszt kialakítása, szintén lassú átúszással, egy gobót a fény útjába helyezve látható volt, hogy már a legkisebb észrevehető értéknél is a vetített fény minden területén egyenletes mosottság volt jellemző. Felmerült egy olyan igény Balázs részéről, hogy a fényvetőt egy top hat kiegészítővel lássuk el. Ez a palást formájú toldás egyfajta káprázásgátló funkciót hivatott betölteni oly módon, hogy meghosszabbítva a lámpa peremét egy bizonyos betekintési szögig a fényvető lencséjének közvetlen láthatóságát csökkenti. Mivel a gyártó ilyen tartozékot nem szállít, ezért a Chromasound Zrt. saját fejlesztéssel elégíti ki az igényt: a közeljövőben készül el a 3D-ben tervezett modell, majd annak a nyomtatott kivitele kerül a lámpára, körbeölelve a lencsét. A sikeres tesztet követően megszületett a döntés: vendéglátóink lámpaparkját erősítve, az első hazai felhasználói környezetbe beköltözött hat darab Chauvet Professional Maverick Silens 2 Profile, a

Vígszínház nézőterének két oldalkarzatán elfoglalva pozícióját. A Silensek a telepítést követően nem sokkal felhasználásra kerültek és a 2021 októberében bemutatott Kabaré című musical előadásvilágítása alkalmával debütáltak. Kevés kivétellel az összes, Csontos Balázs által tervezett világításba bekerültek.

Legutóbbi beszélgetésünk során Balázs elmondta, hogy valójában olyannyira szeretett bele a Silens-be, hogy célként tűzte ki annak a vágyálmának a beteljesítését, hogy további hat, majd később még tizenkét példánnyal gazdagítsa a Vígszínház fényvetőparkját.

Hívj minket!

+36 1 899 84 21

Megosztom:

További referenciák